GAL Taurin
GAL Sertéskollagén peptidek - 300g
A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben és ízületekben kifejthesse hatását.
Termékünkben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált kollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működésétét, hajlékonyságát.
A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem. (Fontos megjegyezni azonban a gyomor- és bélnyálkahártyára a táplálékból származó, nem előemésztett kollagén a jó hatású egyes szakemberek szerint).
Adagolás: Napi 10g (1 púpozott evőkanál) fogyasztása javasolt napi 1 vagy 2 alkalommal. Íze nincsen, de enyhe szaga miatt érdemes narancslébe, kakaóba vagy pl. tejszínes-vaníliás italba keveri, melyek remekül elfedik azt.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
GAL Sertéskollagén peptidek
Az ájurvéda évezredes fiatalítószere, a hormonális egyensúly legtermészetesebb helyrebillentője.
GAL Sensoril®Ashwagandha, Az "indiai ginzeng" ereje 30 adag (60 kapszula)
Az elismert kutató professzor Dr. Shibnath Ghosal és csapata az ajurvédikus orvoslásban régóta használt, indiai ginzenként is emlegetett ashwagandhának egy olyan kivonatát fejlesztette ki, amely a növényben lévő oligoszaharidokat is tartalmazza az ún. withanolidokon túl.
Mindezt kizárólag tiszta víz segítségével érik el, és a növény gyökerén túl a leveleit is kivonatolják a komplexitás érdekében. Hatásosságát klinikai kutatások sora bizonyítja. Ezt a Sensoril® elnevezésű, szabadalmakkal védett kivonatot használjuk termékünkben.
Adagolás: Napi 2 db kapszula, 1-et ébredéskor éhgyomorra vegyen be, 1-et pedig ebéd vagy vacsora előtt, szintén üres gyomorra.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
Gyógyfű LÁNDZSÁS ÚTIFŰ szálas tea 50 g
GAL Sensoril® Ashwagandha
GAL PrimaVie®Shilajit - 30 adag (60 kapszula)
Múmijó - Érezd az ősidők erejét!
Sok millió évvel ezelőtt, amikor az Indiai kontinens Ázsiának ütközésével létrejött a Himalaya, az ott lévő ősdzsungel biomasszaként konzerválódott a Himalaya mélyén. Ez a shilajit, amit az indiai, tibeti és számos ősi gyógyászat évezredek óta nagy becsben tart fiatalító, erősítő és méregtelenítő hatása miatt.
Termékünkben a ma élő neves shilajit kutató, Dr. Shibnath Ghosal és kutatócsoportja által fejlesztett, számos szabadalommal védett PrimaVie® shilajit-kivonatot használjuk, amit kizárólag víz alkalmazásával kivonatolnak, megőrizve az összes hatóanyagot és azok eredeti arányát, méghozzá sokszoros koncentrációban. Számos klinikai kutatás bizonyítja e kivonat hatását.
Adagolás: Étkezéskor vegyen be 1 vagy 2 kapszulát naponta 2 alkalommal, így összesen 2 vagy 4 kapszulát naponta. Szedésében 2-3 hónap után tartson 1-2 hét szünetet.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.